Welker Lab

Varga Éva

Predoc

Kutatási témám középpontjában a CRISPR-Cas rendszerhez tartozó Cas12a (korábbi nevén Cpf1) fehérje áll. Ez a legismertebb Cas9 fehérje remek alternatívája, mivel eltérő tulajdonságainak köszönhetően bizonyos alkalmazásokban hatékonyabban használható. Mint minden rendszernek, ennek is megvannak a limitációi, ezeket próbálom csökkenteni, hogy még széleskörűbben és effektívebben lehessen alkalmazni.

évi_45

Tanulmányok

2018 – jelenleg
Doktori iskola
Multidiszciplináris Orvostudományok
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)

2018
Biológia MSc
Molekuláris-, Immun- és Mikrobiológia
Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

Érdeklődési kör

Érdeklődési köröm középpontjában a genetikai betegségek gyógyítása áll, ezért is kezdtem a CRISPR rendszer fejlesztésén dolgozni. Szeretnék egy olyan dologgal foglalkozni, amiről úgy gondolom, hogy hasznos, ezáltal én is hasznossá válhatok. A CRISPR rendszer – mint az utóbbi években bizonyosságot nyert – lehetőséget nyújt számos, korábban kevésbé/nem gyógyítható betegségek megoldására vagy a betegek életminőségének javítására. Fejlesztése épp ezért kiemelkedően fontos, hogy minél szélesebb körben alkalmazható legyen. Munkatársaimmal együtt számos ehhez kapcsolódó projektben vettem részt, melyek közül leginkább a Cas12a fehérjékkel való munka áll hozzáma legközelebb. Élvezem a laborban történő munkafolyamatokat, sejtes munkákat, de az NGS adatok elemzését is kidejezetten érdekesnek és szórakoztatónak tartom.

Publikációk

Huszár, Krisztina ; Welker, Zsombor ; Györgypál, Zoltán ; Tóth, Eszter ; Ligeti, Zoltán Kulcsár, Péter István ; Dancsó, János ; Tálas, András Krausz, Sarah Laura Varga, Éva Welker Ervin
Position-dependent sequence motif preferences of SpCas9 are largely determined by scaffold-complementary spacer motifs
NUCLEIC ACIDS RESEARCH 51 : 11 pp. 5847-5863. , 17 p. (2023)
DOI   WoS    REAL   Scopus   PubMed
Article (Journal Article)

Tálas, András ; Simon, Dorottya Anna ; Kulcsár, Péter István ; Varga, Éva ; Krausz, Sarah Laura ; Welker, Ervin
BEAR reveals that increased fidelity variants can successfully reduce the mismatch tolerance of adenine but not cytosine base editors
NATURE COMMUNICATIONS 12 : 1 Paper: 6353 , 14 p. (2021)
DOI   WoS    REAL   Scopus   PubMed
Article (Journal Article)

Tálas, András ; Huszár, Krisztina ; Kulcsár, Péter István ; Varga, Julia K ; Varga, Éva Tóth, Eszter ; Welker, Zsombor ; Erdős, Gergely ; Pach, Péter Ferenc ; Welker, Ágnes ; Györgypál, Zoltán ; Tusnády, Gábor ; Welker, Ervin 
A method for characterizing Cas9 variants via a one-million target sequence library of self-targeting sgRNAs
NUCLEIC ACIDS RESEARCH 49 : 6 Paper: e31 , 12 p. (2021)
DOI   WoS    REAL   Scopus   PubMed
Article (Journal Article)

Tóth, Eszter ; Varga, Éva ; Kulcsár, Péter István ; Kocsis-Jutka, Virág ; Krausz, Sarah Laura ; Nyeste, Antal ; Welker, Zsombor ; Huszár, Krisztina ; Ligeti, Zoltán ; Tálas, András ; Welker, Ervin
Improved LbCas12a variants with altered PAM specificities further broaden the genome targeting range of Cas12a nucleases
NUCLEIC ACIDS RESEARCH 48 : 7 pp. 3722-3733. , 12 p. (2020)
DOI    REAL   WoS   Scopus   PubMed   Other URL
Article (Journal Article)

Tóth, Eszter ; Czene, Bernadett C ; Kulcsár, Péter István ; Krausz, Sarah Laura ; Tálas, András ; Nyeste, Antal ; Varga, Éva ; Huszár, Krisztina ; Weinhardt, Nóra ; Ligeti, Zoltán ; Borsy, Adrienn Éva ; Fodor, Elfrieda ; Welker, Ervin
Mb- and FnCpf1 nucleases are active in mammalian cells: activities and PAM preferences of four wild-type Cpf1 nucleases and of their altered PAM specificity variants
NUCLEIC ACIDS RESEARCH 46 : 19 pp. 10272-10285. , 14 p. (2018)
DOI    REAL   WoS   Scopus   PubMed
Article (Journal Article)